Wilna Furstenberg tanfolyam, Studio Calico ... bocs még lesz egy pár oldalam a tanfolyamhoz kapcsolódóan, ha az összes elképzelésemet megvalósítom és valamennyi házi feladatot ... meg kihívást teljesítek. :D ... elkapott az alkotási vágy mostanában. :)

Ezt az oldalt Janna Wernertől, az egyik közreműködőtől lifteltem. Az adott lecke témája az akromatikus színek alkalmazása volt, ami egy teljesen új fogalom volt számomra.

Az akromatikus szín egyébként a feketét, fehéret és a szürkét takarja, a semleges ún. "színtelen színeket" jelöli.

A fotó pedig egy tavaly nyári családi fotó. :) .. egy imádós sorozatból.



Még mindig Wilna Furstenberg tanfolyamának szüleménye. :) Ezúttal egyik pocakos fotóm került scrapbook oldalra.
Téma: kiegészítő színek használata. Ez lett volna a lila-sárga páros ... kiindulva a ruhám színéből, de végül nem bírtam itt leállni, ezért narancs és rózsaszín is bekerült a színpalettába. Talán azért, hogy megtörjem egy kicsit a túl szögletesre sikerült hátteret. A háttérhez modelling pasztát színeztem lilára akrilfestékkel, amit úgy kevertem ki pirosból és kékből.

Csajos oldal lévén megpakoltam az oldalt virágokkal. :P Ehhez éppen időben futottak be Maggie Holmes virágai.
A lilára festett virágok a levéllel és a címfelirat is a tanfolyamhoz járt, digitális termék Wilna Furstenberg tervezésében. Cameo híján kézzel vágva.


Köszönöm, hogy itt jártál!

A pocakos fotósorozatom többi darabját a másik blogomon megnézheted:

Irány az Anya fotóz blog! >>>


Farsangkor batmannek öltöztek a srácok. Na nem mintha akkora batman rajongók lennének, hanem én futottam bele éppen egy jó kis leírásba, hogy miként készítsünk egyszerűen batman jelmezt. Így hamar rá tudtam beszélni őket a batman szerelésre. Melyik fiú ne szeretne beöltözni denevér embernek?! :) ... így megvolt a heti témánk is: bőregerekről beszélgettünk és kreatívkodtunk a témában.

Sajnos Studio Calico oldalán jövő héten véget ér  Wilna Furstenberg tanfolyama. Ezt az oldalt is a tanfolyam hatására készítettem. Téma: monokróm oldal az alapszínek egyikében.
Mondjuk az alkalmazott technika már az egy évvel korábbi mixed média tanfolyamról származik, amit Celine Navaro és Anna-Maria Wolniak tartott közösen ... szintén a Studio Caliconál.
Most jutottam el végre oda, hogy kipróbáljam Anna-Mariától tanultakat. Nevezetesen, hogy gel mediummal és stencil segítségével vittem fel az első réteget a háttére ... ez a fotón annyira nem kivehető, mivel átlátszó a végeredmény. A második színes réteget szintén betű stencil segítségével vittem fel, de ezúttal a gel mediumba kevertem sárga akril festéket.
A pacát neocolor krétával kreáltam. Tök jó, mert befogja a fényes felületű fotópapírt is!


Örültem, hogy itt jártál!

Talán egy éve is van már, hogy egyetlen scrapbook oldalt sem készítettem. Ennek több oka is van. Egyrészt a fotózás vált az új szenvedélyemmé (sajnos a scrapbook rovására). Másrészt a tavalyi évet a Project Lifenak szenteltem. Sajnos nálam a PL és a hagyományos scrapbook kizárta egymást. A PL albumomat így sem sikerült befejeznem.

De a lényeg, hogy hosszú kihagyás után végre újra festéket ragadtam! Nagyon jól esett az alkotás. Annyira, hogy sorozatban már a 3. oldalamon dolgozok és még egy jó pár van meg fejben egy pocakos minialbummal egyetemben.

A mostani sorozathoz a kezdő lökést a Studio Calico Color Theory online tanfolyama adta. Nagyon inspirálóak Wilna Furstenberg és közreműködői (többek között Anna Maria Wolniak) munkái.


Az első lecke feladata az volt, hogy készítsünk egy monokróm oldalt valamelyik alapszín felhasználásával, plusz az impasto technika alkalmazása.
A színválasztás egyértelmű volt, mivel a tanfolyamhoz járt egy sötétkék Color Theory akrilfesték, így azt keverem modelling pasztával. Az impasto technika lényege, hogy jó vastagon visszük fel a festéket a felületre:


Mivel a kék színhez a nyugalom jelentése társul, ezért esett a választásom erre a mókás fotóra, amikor Olivér beöltözött a reggeli mesenézéshez: hátizsákot húzott és felvette az előző nap elkészített papír pipi kalapját:


Egyszerűbb dolgom lett volna egy fekete-fehér fotóval, de mivel ez a fotó színesben beszédesebb, ezért inkább Celine Navarro ajánlását követtem és utómunkában felerősítettem a színeket plusz kontrasztot adtam a fotónak. Annyiban talán szerencsém is volt a fotó színeivel, hogy a lámpafény miatt sárgás árnyalata van a képnek és a piros pizsinacinak köszönhetően a három alapszín uralkodik a fotón. 
A kiegészítőkkel már nagyobb bajban voltam. Elég nehezen találtam színárnyalatban passzoló kék kiegészítőket. A címnél már egyértelműen el is buktam és csak ezüst színű betűmatricából tudtam kirakni a feliratot.

Örülök, hogy itt jártál!

XOXO


Nagyon rég nem írtam bejegyzést a blogomra. Talán idén szorgosabb leszek.
Tavaly novembert otthon töltöttük Magyarországon. Akkor készült a karácsonyi fotósorozatunk. A képeket Adri készítette. Ezúton is köszönet neki érte!
Judit vázlatát használtam. A cikket olvasva nem gondoltam, hogy inspirálni fog éppen a hangsúlyos fenyő miatt. Aztán mikor pakoltam el a decemberi albumom készítése során megmaradt kincseket, az aranyszínű "klipsek"-ből éppen egy fenyő kívánkozott megszületni. :)
Így született meg az oldalam karácsonyi fotósorozatunkból. Arany-fehér színkombinációval már régóta szerettem volna megpróbálkozni, erre a klipsek most remek alkalmat adtak.
Felhasználtam Studio Calico december daily kitjének maradékait.

Mostanában próbálom tudatosabban beosztani az időmet, ennélfogva valahogy háttérbe került a szkreppelés ... még keresem a helyét. Így most kapóra jött a scrap.hu anyáknapi rapid kihívása, ami felrázott egy kicsit a tespedésből.
Íme az elkészült oldalam:





Felhasználtam ILS Divine és Why not? készletet, Sodalicious  és Scrapfellow csipik, Sodalicious pecsét, milton, washi tape,Basic Grey betűk, Ecoline festék, mist és egy csomó maradék papír rétegnek a fotó alá.

Köszönöm, hogy itt jártál. Legyen szép napod!

Húsvét táján már írtam egy bejegyzést a finn húsvéti szokásokról. Most egy összefoglaló oldalt is készítettem róla a scrap.hu áprilisi vázlat kihívására.
A fehér alap és a pausz alól átsejlő szolid mintás papír ötletét Anna-Mariatól kölcsönöztem.





Felhasználtam: fehér karton, pausz, csipi, ILS papír,folyékony gyöngy, scrapfellow gomb.
Köszi, hogy itt jártál!